Quantcast
Channel: Varázspor
Viewing all articles
Browse latest Browse all 220

Papírgömb karácsonyfadíszek készítése

$
0
0



A Varázspor Facebook oldalán már november közepén bezengtem, hogy mutatok néhány karácsonyi papírgömb elkészítési módot. Sajnos történt egy kis malőr a számítógépemmel, így csak most tudom beváltani az ígéretem. Ha tovább olvasol, háromféle papírgömb elkészítési módjával ismerkedhetsz meg. 


Az első elkészítéséhez két, különböző színű papír szükséges. 5-5 kört vágjunk ki mindkét színből. Én ezt a műveletet nem komplikáltam túl, egyszerűen körberajzoltam egy poharat.


A világosabb papírt hajtogassuk meg a fenti kép szerint. Először félbehajtjuk ("A-D" szakasz), majd arra egy merőlegest hajtunk. ("A" pontra ráhajtjuk a "D" pontot és megkapjuk a "C-B" szakaszt) Ez után kezd érdekessé válni a dolog. "A" pontra ráhajtjuk "B" pontot, majd "C"pontot is és végül "D"-t. Így egy összehajtogatott körcikket kapunk.


A piros köröket csak félbehajtjuk és ráragasztjuk a körcikkeket a következőképpen: A körcikk egyik oldalát ragasztóstifttel beragasztózzuk, majd széthajtogatjuk és a korábban "A-D" szakasznak nevezett hajtásélet hozzáigazítjuk a piros kör hajtáséléhez. Így a körcikk a megfelelő pozícióba kerül. Ezután bekenjük ragasztóval a körcikk másik oldalát is és félbehajtjuk a piros kört. (3. kép) Végső feladat a félbehajtott piros körök egymáshoz ragasztása egy akasztó beiktatásával.


A második gömb elkészítéséhez is két különböző színű papír kell. Én színes csomagolópapírt használtam és egy színben hozzá illő egyszínű papírt. Mindkét papírból vágjunk ki 6-6 db kört. Minden kört hajtsunk félbe, színével befelé.


A félbehajtott köröket ragasszuk egymáshoz a különböző színű papírokat váltogatva. Ne felejtkezzünk el a gömb akasztójáról sem. (6. kép) Ennek a műveletnek a végeredménye az 5. képen látható. Most hajtsuk szét a gömböt és a mintás papírból vágott köröket ragasszuk össze a bal oldalon, az egyszínű köröket pedig a jobb oldalon. (ld. 7.-8. kép. A nagy narancs színű pöttyök a ragasztás helyét mutatják.) Száradásig gemkapcsokkal fogjuk össze a papírt a ragasztás helyén.


A harmadik papírgömb elkészítéséhez olyan papír kell, aminek a színe és a visszája más-más színű. Én karácsonyi csomagolópapírt használtam.


Megrajzolunk és kivágunk 8 db kört. Ezeket színükkel kifelé hajtjuk félbe. A papír visszáján a hajtásélre merőlegesen keskeny csíkban beragasztózzuk a papírt és félbehajtjuk a kört. (3. kép A narancssárga vonal jelzi a ragasztás helyét.) Miután ezt a műveletet az összes körrel megcsináltuk, elérkezett az ideje, hogy a félköröket is egymáshoz ragasszuk. A 4. képen látható narancssárga pontok helyére kenjünk egy kis ragasztót és helyezzünk rá egy újabb félkört. Most se felejtsünk el akasztót is felragasztani. Ennél a gömbnél is igénybe vettem a gemkapcsok segítségét a ragasztó száradásáig.








Viewing all articles
Browse latest Browse all 220