Ebben a bejegyzésben egy Manhattan-ben található, Specht Harpman által tervezett, csupán kb. 30 négyzetméter alapterületű, inspiráló, modern lakást mutatok be. Ez az apró lakás jó példája annak, hogy átgondolt tervezéssel még ilyen kis alapterületen is minden lényegesnek találhatunk helyet, mégpedig a szűkösség érzete nélkül. Az eredeti falak legtöbbjét kibontották, így maximalizálták a térérzetet és beengedték a természetes fényt a lakás mélyebb zugaiba is.
A lakást sem színekkel sem bútorokkal nem zsúfolták tele. Ettől válik hívogatóan letisztulttá, kényelmessé és élhetővé.
Járjuk hát most be a fényképek segítségével.
Amint belépünk a bejárati ajtón a fenti kép tárul elénk: Balra az apró, fehér bútorzatú konyha, szemben pedig, két lépcsőfokkal magasabban a világos és nagy belmagasságú nappali.
Jobb kéz felől egy ajtót találunk, ami az apró fürdőszobába vezet. A világos burkolat, a teljesen átlátszó zuhanykabin ill. az ajtóra szerelt hatalmas tükör is a kis fürdőt hivatott tágasabb érzetűvé tenni.
Kis alapterületű lakások egyik legnagyobb kihívása a tárolóhelyek kialakítása. Itt a lépcső alatti rész minden négyzetcentiméterét kihasználták erre a célra.
Ha felmegyünk ezen a lépcsőn, a hálóba jutunk, ahol egy beépített franciaágyat találunk. Ennek a jó része a nappali fölé nyúlik, ezzel is teret nyerve a hálószobában.
Ebben a helyiségben sincs elvesztegetett hely. A gyepesített, mini tetőteraszra vezető lépcső alatti terület ebben a szobában is tárolóvá alakult.
Véleményem szerint ez a barátságos, ízlésesen kialakított, modern lakás tökéletesen kielégítheti egy szingli vagy egy fiatal pár igényeit.